A hobbitok letaszították James Bondot a mozis toplista éléről

A hobbitok letaszították James Bondot az észak-amerikai mozis toplista éléről, a hétvégén ugyanis a 3D-s fantasyre váltották a legtöbb jegyet az Egyesült Államokban és Kanadában.

Peter Jackson moziját, A hobbit: váratlan utazás című mozit a héten kezdték el vetíteni Észak-Amerikában. A film már az első hétvégén csaknem 85 millió dolláros (több mint 18,5 milliárd forintos) bevétellel kezdett, ez a statisztikák történetében az eddigi legerősebb decemberi nyitás. Ezzel a bevétellel egyébként Jackson felülmúlta 2003-as nagy sikere, A Gyűrűk Ura – A király visszatér című alkotásának nyitó hétvégi bevételét, a filmre akkor “csak” 72,6 millió dollárért váltottak jegyet a mozinézők Észak-Amerikában.

A második helyet a Magyarországon Az öt legenda címmel vetített film szerezte meg 7,2 millió dolláros (mintegy 1,5 milliárd forintos) bevétellel. Ugyanennyit kasszírozott Steven Spielberg történelmi eposza, a Lincoln. Az egykori amerikai elnökről szóló filmet Daniel Day-Lewisszal a főszerepben január végétől játsszák a magyar mozikban.

Heteken át vezette a mozis toplistát a James Bond-film, a Skyfall, amely most visszacsúszott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. A 007-es ügynök kalandjait már hatodik hete vetítik, de még most is sokan voltak rá kíváncsiak, 6,7 millió dollárért váltottak rá jegyet a nézők.

Share to Facebook
Share to Google Buzz
Share to Google Plus
Kattintson ide a kép beszúrásához.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>