Szeged újra átélve – pályázatot hirdet a Factory
Szeged újra átélve címmel szövegíró-pályázatot hirdet a szegedi Factory Creative
Studio. Olyan ötleteket várnak, amelyek megmozgatják és új erővel töltik fel a várost, valamint amelyek életet visznek a szegedi hétköznapokba és akár új közös célokat adhatnak a közösségnek. Elsősorban egyetemisták és egyéb felsőfokú képzésben résztvevő diákok jelentkezését várják, de bárki küldhet pályázatot, akik komplex kommunikációs kampányt készítenek a megadott témakörben.
A versenyzőknek komplex kommunikációs kampányt kell benyújtaniuk, mely tartalmazza a koncepciót, a kreatív ötleteket, azok kidolgozott megvalósítását, vagy arra tett javaslatot. Ez lehet akár gerillakampány, Facebook-aktivitás, média hack, flash mob, tematikus buli, felvonulás vagy kommunikációs újítás. A megvalósításnak nem szab határt a kiíró, az az egyetlen kikötés, hogy valóban működőképes legyen.
A verseny célja nem más, mint hogy segítse a reklámipari műhelytitkokat megismerni az ez iránt érdeklődőknek, a cégnek pedig segít megtalálniuk az újabb tehetségeket, valamint Szeged kreatív erejét.
A részletes pályázati kiírás ITT érhető el.
A részvételi szándékot május 2-áig kell jelezni a e-mail címen, míg a pályamunkákat május 22-éig lehet beadni.






