Clint Mansell komponálja a Mass Effect 3 zenéjét + VIDEÓ
Újabb jó híreket kaptunk a Bioware játékfejlesztő háza tájáról: A 2007-ben útjára bocsátott, azóta óriási sikerrel futó Mass Effect sorozat harmadik részének zenéjét a híres hollywoodi filmzeneszerző, Clint Mansell fogja komponálni.
A Bioware pár napja hivatalosan is bejelentette, hogy az év végén érkező RPG-űreposzuk, a Mass Effect sorozat harmadik részének zenéjével Clint Mansellt bízták meg. A zeneszerző volt felelős többek között a Rekviem egy álomért, a Forrás, vagy a hazánkban mostanság debütáló Fekete hattyú dallamaiért is, így joggal lehetünk bizakodóak.
A Mass Effect sorozat eddig is bővelkedett a hangulatos, fülbemászó dallamokban, ezzel úgy tűnik az új fejezetben sem lesz baj. Az eddigi részekben a világűrt feltérképezve kellett útját állni a galaxis civilizációit időnként kiirtó, rejtélyes Kaszásoknak, a záró epizódban úgy tűnik, már a Földet kell megmentenie Shephard parancsnok kis csapatának. A lent megtekinthető előzetest egyébként a magyar Digic Pictures készítette – a kis hazai csapat több hollywoodi szuperprodukcióban részt vett már, egyebek mellett a Terminátor 3 digitális effektjein is dolgoztak.
A megjelenés a legjobb esetben is 2011 második fele, addig be kell érnünk ezzel a hangulatos előzetessel.
(Forrás: Paste Magazine)







Íme a magyar fejlesztők által készített trailer:
http://www.youtube.com/watch?v=BnEej1RfqTs
Szerintem büszkék lehetünk rá!